„Kéz- és lábtörést!” - Oly sokszor kívánták ezt a nagy kihívásaim (nem, nem versenyek voltak ezek) előtt. Mostanra beérett a sok kívánság és dupla lábtörést sikerült begyűjtenem. (A kéznek egy kicsit jobban örültem volna, de már mindegy :-)).

A test olyan kis százaléka ez a terület, mégis annyi mindenhez kell(ene). Főleg nekem :-). Nem tudok két lábbal a földön állni, ami így bika jegyűként instabil lelkivilágot eredményez. Természetesen a futás, a szabad levegőn végzett mozgás is hiányzik nagyon. 

Nemrég megkérdezte valaki tőlem (mint már korábban sokan), hogy mit jelent számomra a futás? A válaszok azonnal érkeztek: "Szabadság. Lélegzetvétel. „Fogmosás”. Ha nem futhatok bezárva érzem magam. A lakásba és saját magamba is. Ilyenkor nem hagyok senkit a közelembe jönni, bezárkózok, nem hagyok senkit a szívembe költözni, aki ott van Őt is üldözöm el (bár most csak nagyon közeli családtagok és néhány barát van bent). Úgy élek, mint egy rab. Próbálok túllépni ezen, próbálom máshogy csinálni, de csak így megy. Ilyenkor büntetem magam. Csupa ilyen szavak, kifejezések: rabság, büntetés. Hogy miért csinálom ezt? Nem tudom. Könnyebb így? Nem tudom. Keresem a válaszokat. 

Egyszer régen anyukám azt mondta (amikor még nem is futottam), hogy majd akkor fogok meggyógyulni, ha futni fogok. Ez szülés után volt, amikor nagyon súlyos állapotban visszakerültem a kórházba és onnan saját felelősségemre hazamentem branüllel a kezemben, fájó sebbel a hasamon, hogy a két hetes kisbabámmal lehessek. Nem értettem akkor azt a mondatát. Nem is futottam akkor még egyáltalán. És milyen igaza lett! Az anyukáknak mindig igazuk lesz. Lehet, hogy csak évekkel később jövünk erre rá, de így van. Most is ez a helyzet. Tehát ha futni fogok tudni, meggyógyulok. Viszont ahhoz, hogy futhassak előbb meg kell gyógyulnom. Sakk-matt. 

Mondja Doktor úr, mennyi az ítélet? 1-2-3-4-6-12 hónap "szabadságvesztés" (ezek mind elhangzottak különböző orvosoktól, szakemberektől)? Próbálom készíteni a lelkemet, próbálom készíteni az eszemet, hogy ép maradjon. Aki nem volt még ilyen helyzetben sportolóként, nem értheti ezt. Mennyien örültek a suliban a tesi felmentésnek. Keresték az okot rá, hogy ne kelljen mozogni, ahogy annak idején én is. De nem akkor tört el a lábam, hanem most, amikor kialakítottam ezt az életet és testi-lelki jóllétemhez hozzá tartozik a mozgás. És 1 óra szobabiciklizés nem egyenlő egy óra szabad futással. Egy óra biciklizés kint sem ugyanaz. Nem tudom miért. Próbálom helyettesíteni, pótolni. De olyan ez, mint amikor elhagy a szerelmed. Próbálsz találni valakit, betölteni a szívedben az űrt, de minél jobban, minél görcsösebben teszed ezt, annál inkább rájössz, hogy jobb egyedül lenned és várni. Kevésbé tesz ez így szomorúvá, mint újra és újra rájönni, hogy nincs már, senki sem ér a nyomába (a Te szemszögedből természetesen), bármilyen értékes embereket is sodorjon melléd az élet. Számomra a futást sem tudja pótolni semmilyen gobleinezés, kenyérsütés vagy bringázás. Persze csinálom azért (a bringát :-D), de csak azért, hogy később a futás könnyebben menjen. Így is valószínűleg többször annyit mozgok törött lábbal is, mint általában a lakótelepi háziasszonyok (Ők meg kenyeret sütnek, nincs is ezzel semmi gond), mert azért heti 4-5 bringa megvan, plusz legalább minden másnap erősítés, jóga stb. De hát na... 

Van néhány különbség az igazi börtön és a mostani, privát „börtönöm” között:

1. Az igazi börtönben csak sorstársak vannak. Nem látod mi folyik „kint”, nem ömlik rád a sok szabad ember önfeledt futkorászása, fürdőzése a "napfényben". Ugyanolyan rabokkal vagy körülvéve, akiknek ugyanúgy "elvették a játékát". 
2. Az igazi börtönnél tudod mennyi van vissza. Pontosan számolhatod vissza a napokat, vághatod a centit. Az enyémnél már 2 hónapja szinte naponta változik a bezártság várható hossza. Néhány naptól egészen 6-12 hónapig. Ráadásul a műteni kell, nem kell műteni is bekerült a képbe az MR felvétel leletének kézhezvétele óta. Bár műtéteteket most nem csinálnak magánban sem négyszázezerért, államira meg várólisták vannak. Szóval ha mégis műteni kell, akkor itt vagyok a darabos törésemmel ki tudja meddig ellátatlanul. Ezek fel tudják őrölni az embert alaposan. 

Most találtam egy kapaszkodót, egy orvost, akiben megbízok végre. Nem megy könnyen ez azok után mennyien félrekezeltek az utóbbi fél évben. Ő azt mondta 3 hónap kihagyás kell, műtét nélkül. A leszakadt csontdarabot pont az a szalag, ami leszakította a helyén tartja. Az gyógyítja meg, ami szétzúzta. Talán engem is pont ez a törés tanít és segít előre haladni (még ha most átmenetileg visszahúz is), ami szétzúzta az életemet, az álmaimat megint.